2014. február 20., csütörtök

Újratöltve: Ismerd meg a Ganz Iskolát!

Kedves Nyolcadikos Diákok!
Kedves Leendő Tanulóink!

A nagy sikerre és az érdeklődésre való tekintettel az idén másodszor is megrendezzük számotokra az 

"Ismerd meg a Ganz Iskolát!"

játékos vetélkedőnket

2014. március 1-jén (szombaton) délelőtt 9 órától.

A vetélkedőt a a korábbiakhoz hasonlóan 4 fős csapatokra tervezzük, tehát ha egy iskolából többen jelentkeztetek, akkor jöhettek együtt, de az sem baj, ha nem vagytok négyen, majd kiegészítjük a csapatot.

Miért is jó, ha részt vesztek ezen a vetélkedőn?

Megismerhetitek jobban az iskolánkat, találkozhattok diákokkal, tanárokkal, és a  versenyen elért pontjaitok egy részét beszámítjuk majd a szóbeli elbeszélgetés pontjaihoz,
 így nagyobb eséllyel tudtok bekerülni valamelyik képzésünkre.
Amit tudnotok kell: ezek a pontok csak a mi iskolánkra érvényesek. 
Jelentkezni az alábbi űrlap segítségével tudtok. Ha együtt szeretnétek versenyezni, akkor a csapat minden tagja külön-külön is töltse ki a jelentkezési lapot.

Jelentkezési határidő: 2014. február 28. 12 óra

Fontos, hogy pontosan adjátok meg az adatokat, különösen az e-mail címet, 
mert a versennyel kapcsolatos tudnivalókat a megadott elektronikus címre fogjuk megküldeni
 2014. február 28-én 18 óráig.


Név:
Lakcím:
E-mail cím:
Iskola:
Iskola címe:
Csapatom tagjai:
Egyedül jövök:
Szeretettel várunk minden versenyzőt!


Így versenyeztetek 2014. február 15-én

A verseny napján mindenki izgatottan várta a kezdést. Könnyebb és nehezebb feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek a különböző állomásokon.

Hogyan látták ezt a délelőttöt, akik velünk voltak? Íme néhány visszajelzés úgy, ahogy íródott.


"Sok kérdés volt, de a legjobban az informatikai kérdések tetszettek."
"Csapattársaim is nagyon jó fejek és viccesek voltak."
"Én nagyon jól éreztem magam ebben a délelőtti programban. Nagyon tetszik az iskola és a tanárok is nagyon rendesek. Sok jó terem is van. A fogadó diákok is rendesek voltak velünk. Volt egy-két nehéz feladat de meg tudtuk csinálni."
"A csapattársaimmal jó volt együtt dolgozni főleg, hogy az egyik az osztálytársam volt."
"Örültem, hogy részt vehettem a versenyen."
"Ha lehetne akkor biztos megismételném mert sokat nevettünk és jó volt."
"Az iskola nagyon tetszik. Rendezettek és szépek a termek. A feladatok félig könnyűek, félig nehezek."
"Megismerkedtem pár leendő osztálytársaimmal. Nagyon jól éreztem magam."
 "A segítők szimpatikusak és segítőkészek voltak. Lényegébe nagyon jól éreztem magam."
"Ez jobb  ötlet mint a szóbeli. Nehezen fért bele a programjaim közé hogy el tudjak jönni,de sikerült.
Ha lehetne akkor biztos megismételném mert sokat nevettünk és jó volt."
"Bár a tudod-e hol van az nekem nem ment de a többieknek szerencsére igen szóval egész jó pontszámot értünk el. Ennyit szerettem volna megosztani most így. Remélem ide kerülhetek majd mert egészen tetszik ez a suli."
"Jól éreztem magam az iskolában. Az összes feladat jó volt. A legjobb tudásom szerint csináltam a feladatokat. "A tanárok szimpatikusak a diákok is. Az igazgató is kedves volt. A számítástechnika terem tetszet a legjobban a gépek is jók."

"míg egyik helyről a másikra mentünk útközben volt lehetőségünk szétnézni az iskolában. A csapatársaim is kedvesek voltak, és okosak. Már nagyon várom a szeptembert, hogyha minden jól alakul itt kezdhessek el tanulni."

2014. február 1., szombat

Ismerd meg a Ganz Iskolát!

Kedves Érdeklődő Nyolcadikos Diákok!
Kedves Leendő Tanulóink!


A tavalyi nagy sikerre és az érdeklődésre való tekintettel az idén is megrendezzük számotokra az 

"Ismerd meg a Ganz Iskolát!"

játékos vetélkedőnket

2014. február 15-én (szombaton) délelőtt 9 órától.

A vetélkedőt a a korábbihoz hasonlóan 4 fős csapatokra tervezzük, tehát elhozhatod barátodat, osztálytársadat is, de az sem baj, ha nem vagytok négyen, majd kiegészítjük a csapatot.

Miért is jó, ha részt vesztek ezen a vetélkedőn?
Megismeritek jobban az iskolánkat, találkozhattok diákokkal, tanárokkal, és a  versenyen elért pontjaitok egy részét beszámítjuk a szóbeli elbeszélgetés pontjaihoz,
 így nagyobb eséllyel tudtok bekerülni valamelyik képzésünkre.
Amit tudnotok kell: ezek a pontok csak a mi iskolánkra érvényesek. 
Jelentkezni az alábbi űrlap segítségével tudtok. Ha együtt szeretnétek versenyezni, akkor a csapat minden tagja külön-külön is töltse ki a jelentkezési lapot.

Jelentkezési határidő: 2014. február 14. 12 óra

Fontos, hogy pontosan adjátok meg az adatokat, különösen az e-mail címet, 
mert a versennyel kapcsolatos tudnivalókat a megadott elektronikus címre fogjuk megküldeni
 2014. február 14-én 17 óráig.

(Jelentkezési lap törölve.)

Szeretettel várunk minden versenyzőt, érdeklődőt!

2013. március 12., kedd

2013. március 2. "Ismerd meg a Ganz Iskolát!" verseny

Kedves Versenyzők!

Nagyon örültünk, hogy ilyen sokan eljöttetek ezen a szombati napon iskolánkba versenyezni.
Bár a technika ördöge miatt egy kis csúszással indult a megmérettetés, végül minden jól ment, különösen a pontgyűjtögetés.

 












Milyen feladatok voltak?
1. állomás: Informatika és gépészet

2. állomás: Idézetek - költők

3. állomás: Rakd ki Európát!

4. állomás: Jegyezd meg!

5. állomás: Mit látsz a képen?

6. állomás: Ezt rakd ki!

7. állomás: Találd ki! Informatika - mindenkinek

8. állomás: Írj egy e-mailt!

9. állomás: Ganz-totó

10. állomás: Összesítés

Néhány idézet a levelekből úgy, ahogy írtátok!

„Remekül éreztem magam a csapattal, amely az egyik osztálytársamból és két fiúból állt. A feladatok kezdeténél még izgultunk, de aztán mikor jól mentek a dolgok, egyre magabiztosabbak lettünk.”
„Szimpatikus és úgy érzem, hogy ebbe az iskolába szeretnék járni.”
„Jól éreztem magam, tetszett a tanárok hozzá állása hogy hétvégén bejönnek dolgozni és tudnak még mosolyogni is közben.  Ha újra vissza jövök, nem úgy jövök be hogy félek hogy rosszak a tanárok ill. diákok, hanem hogy tudom hogy jó környezetben vagyok.”
„Az tetszett nekem hogy egy olyan csapatban voltam ahol mindenki más iskolából jött. A benyomásom az volt hogy nagyon tetszett nekem. És ebbe az iskolába szeretnék járni.”
„Remélem bekerülök.”
„Tágas és tiszta, tetszik hogy van lift, illetve hogy nincsenek firkák, mocsok a falakon. Nem láttam felragasztott rágókat...jó volt itt.”
„jól éreztem magam nagy jó volt az ötlet hogy,egy szép szombat napot terveznek ilyen állomásokat a Ganz ábrahám iskolában. Én jól éreztem magam nagyon tetszett remélem jöhetek ide és felvesznek ebbe az iskolába.”
„Nagyon jól éreztem magam, bár az elején tartottam tőle egy kicsit, hogy mi lesz, de utána nagyon élveztem a feladatokat.”
"Jól éreztem itt magam, a tanárok kedvesek, segítőkészek, közvetlenek voltak, a termek jól felszereltek, rendezettek. Jó benyomást tett ez az iskola, úgy gondolom ez egy jó középiskola és szimpatikus számomra. Szerintem a gyerekek reggelente jó kedvvel jönnek ide tanulni, mivel tudják, itt jó bánásmódban lesz részük. Köszönöm hogy itt lehettem!”
„Nagyon szép iskola. az informatika terem hihetetlen. Az összes tanár kedves és jólelkű. A feladatok nagyon trükkösek voltak, de egyben élvezetesek."

Az alábbi linken találod a képeket, amit ezen a napon készítettünk:


2013. január 4., péntek

Ismerd meg a Ganz Iskolát!

Kedves Nyolcadikos Diákok! Kedves Leendő Tanulóink!

2013. március 2-án (szombaton) délelőtt 9 órától játékos vetélkedőt rendezünk számotokra, hogy iskolánkat még jobban megismerhessétek! A vetélkedőt 4 fős csapatokra tervezzük. Ha az iskolátokból kevesebben vagytok nem baj, majd kiegészítjük a csapatot.
Miért jó, ha részt vesztek ezen a délelőttön? Először is jobban megismeritek az iskolánkat, találkozhattok diákokkal, tanárokkal, egy kicsit összebarátkozhatunk egymással. Másodszor pedig a versenyen elért pontok számának a felét hozzáadjuk a felvételi pontjaitok számához. Így több pontotok lesz, és nagyobb eséllyel tudtok valamelyik képzésünkre bekerülni. Természetesen ez a pontszerző délelőtt csak a mi iskolánkra, a mi képzéseinkre vonatkozik.
Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet!  Ha csapatban jelentkeztek,   akkor a csapat minden tagja külön is töltse ki a jelentkezési lapot.
Jelentkezési határidő: 2013. március 1. 10 óra
Fontos, hogy pontosan adjátok meg az adataitokat, különösen az e-mail címet, mert a versennyel kapcsolatos tudnivalókat az általatok megadott elektronikus címre fogjuk küldeni március 1-jén délután.
Jelentkezés meghosszabbítva: 2013. március 1-jén 15 órái